2024.05.06.

Igazgató

Bori Ágnes

Elérhetőségek:

konyvtarnagykata@gmail.com; muvkozpontnagykata@gmail.com;

Telefonszám: 06 29 440 089

Engedjék meg, hogy bemutatkozzak! Nagykátán nőttem fel, időm nagy részét a Nagykátai Művelődési Központban töltöttem. Domján Lajos tanítványaként én is szenvedélyes Tápiómentés voltam. Rengeteg élményt, tapasztalatot, tudást, barátokat kaptam az évek alatt. Aztán következett a Nagykátai Színjátszókör, Gulyás Öcsivel. Ez volt a következő szerelem a Tápiómente után. Majd a főiskola elvégzése után szerkesztő riporterként televízióztam, és egyre kevesebb időm jutott bármi másra. Talán ezért is költöztem ki Amerikába, hogy legyen újra egy kis időm magamra. 5 évig éltünk kint, ahol megszületett a lányom. Amerikában is beiratkoztam televízió szakra, ott megtanultam a szakma másik oldalát, a vágást, a forgatást és az adás rendezést.
Aztán vissza költöztünk Magyarországra. Kecskemét következett. A Kecskeméti Televíziónál dolgoztam néhány évig, ahol megszületett az első fiam. Szép évek voltak.
Édesanyám Kókai gyökerei miatt 2008-ban aztán Kókára költöztünk, ahol a Művelődési házban kezdtem el dolgozni. Itt született meg a második fiam. Sok jó programot, rendezvényt hoztunk létre. Szuper csapattal dolgozhattam intézmény vezetőként, szívünk-lelkünk benne volt a programokban. A Kókai Értéktár Bizottság munkájában is aktívan részt vettem.
Amikor azonban láttam a pályázatot a Nagykátai Művelődési Ház vezetői pozíciójára, tudtam, hogy itt a helyem. Hiszen a Nagykátai Művház falain belül nőttem fel. Szeretem ezt a házat, amiben most is egy szuper csapat dolgozik. Sok új ötlet fogalmazódott meg bennem, többek között tervezem a Nagykátai Színjátszókör újraélesztését, amiben aktív szerepet szánok bátyámnak, az Operett színház rendezőjének. Tervezem továbbá a Grund megújítását, fiatalok megszólítását, az iskolákkal jó kapcsolat kialakítását. Mindenféle művészet feltérképezését, kiállítások szervezését, a Civil szervezetek megismerését. Szeretnék a Nagykátai Értéktár munkásságába bekapcsolódni, izgalmas Értéknapokat létrehozni.
A legfontosabb azonban, hogy mindez csak együtt fog tudni megvalósulni. Önökkel és Veletek fiatalok. Mert a művház újra definiálása, járási központi szerepének újra erősödése csak együtt fog tudni megvalósulni. Azt kérem tehát, hogy ha bármilyen ötlet fogalmazódik meg Önökben/Bennetek Fiatalok, gyertek be hozzám a Művelődési Központba, és gondolkodjunk rajta együtt.
Várom a közös munkát!
Tisztelettel,

Bori Ágnes