2024.05.06.

Városi Kórus

30 főt számláló női karként 2004-ben alakult meg a Nagykátai Városi kórus Heimann Győző nagy odaadású, szakmai hozzáértésű vezetésével.
A Tanár Úr tíz évig vezette fáradhatatlanul a kórust, szép élményekkel gazdagítva a benne éneklőket és a közönséget is. Irányítása alatt rendszeres résztvevőivé váltak a városi és Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ által szervezett rendezvényeknek és két CD lemezt is megjelentettek.                                                                                            

2014-ben a kórus vezetését Ferencz Károlyné, a zeneiskola szolfézs és magánének szakos tanárnője, majd 2016-ban Szokolics Zsoltné, a nagykátai Mátray Gábor, majd a tóalmási Kőrösi Csoma Sándor Általános iskola magyar – ének szakos tanára, a Cantate Domino Ifjúsági Ének- és Zenekar vezetője vette át. Fiatalos szemlélete új színt vitt a kórus életébe és a régebbi korok klasszikus dallamai mellett a mai, könnyedebb műfajok népszerű slágerei is bekerültek a repertoárba, így fiatal, lendületes kórustagok is csatlakoztak az énekkarhoz.  A közelmúltban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei regionális kórustalálkozó zsűrije két alkalommal dicsérő szavakkal ismerte el a kórus munkáját. A Városi Kórus regionális szerepet is vállalva kórustalálkozókat, hangversenyeket is szervez és város a határon túli testvértelepülésén Szádudvarnok-Méhészen is segíti a nemzeti összetartozás ügyét. 2019-ben a 15 éves kórust Pro Urbe kitüntetéssel ismerte el Nagykáta Város vezetése.