Magyar kultúra napja Nagykátán, 2022
Nagykáta – Jászberény
Jászberény – Nagykáta
Mizsei A. Tamás pár hónappal ezelőtt hívta fel a figyelmemet arra, hogy a jászberényi festőművésznek, tanárnak, Telek Bélának milyen sok kapcsolata van Nagykátával is.
A szomszédos város Pro Urbe díjjal, díszpolgári címmel is elismert alkotója pedagógusként, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola, majd annak jogutódjaként az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusának tanáraként nagyon sok nagykátai, Tápió-vidéki hallgatót, ma már tanítót, tanárt tanított meg rajzolni, festeni és tanított meg „tanítani”. A Campuson kollégája volt az Anyanyelvi és Művészeti Nevelési Tanszék vezetőjének, Nagykáta Munkácsy-díjas festőművészének, Palkó Tibornak is, aki több nagykátai és Tápió menti alkotóhoz hasonlóan tagja olyan művészeti közösségeknek is, amelyeknek meghatározó alakja Telek Béla. Az már csak „ráadás”, hogy az „ötletadó” a mester unokaöccse. Ez a tény ugyan nem befolyásolt bennünket a nagykátai meghívásban, de alapja volt annak a családias, szeretetteljes, bensőséges hangulatnak, amellyel a Magyar kultúra napi kiállítást előkészítettük, megvalósítottuk.
Első személyes találkozásom a 85 éves – de nem idős! – mesterrel és feleségével, Éva nénivel jászberényi otthonukban Mizsei A. Tamás „kalauzolásával” történt meg, mégpedig úgy, hogy alig öt perc múlva én is „családtagnak” éreztem magam. Béla bácsiék életereje, nyitottsága, „beszédessége”, kíváncsisága, humora magával ragadó volt. Olyan energiával tervezgettünk, ötleteltünk, mintha nem egy 60-70 éve! alkotó, számtalanszor kiállító, elismert művésznek, hanem egy először bemutatkozó fiatal festőnek szerveznénk meg a programot.
Mizsei A. Tamást, úgy is mint főtanácsost, nyugalmazott tanárt, a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola volt igazgatóját, Nagykáta volt művelődési,-oktatási-,sportosztályának egykori vezetőjét kurátornak kértem fel. Tamás fontosnak érezte, hogy megismerkedjek Telek Bélának a jászberényi SZIKRA GALÉRIÁBAN található képeivel és a magángaléria tulajdonosával, a művészetpártoló-gyűjtővel Szikra Istvánnal is.
A Rákóczi úti SZIKRA ÉTTEREM emeletén folyamatosak a kiállítások, művészeti programok. Időről-időre helyet, lehetőséget kapnak itt a szárnybontogató fiatal tehetségek vagy éppen az évtizedes életművet összefoglaló tárlatok is. Most, nem előszőr Telek Béla képei voltak elhelyezve a paravánokon, így én is ízelítőt kaptam abból, hogy mi is kerül majd a nagykátai közönség elé január 21-én.
(Hálás szívvel köszönöm Szikra Istvánnak, hogy személyesen megmutatta nekem Telek Béla műveit, és saját kincseit is, amelyben a mai jászsági-, Tápió menti-, nagykátai alkotók művei mellett a magyar képzőművészet legnagyobb alakjainak jónéhány képe is látható!
A jászberényi kulturális intézményekbe, múzeumokba, programokra sok nagykátai kíváncsi és egyre inkább azt tapasztalom, hogy a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ programjain, a TápióFeszten, vagy akár Gyógyfürdőnkben jelen vannak a jászberényiek is. A Szikra Galériát minden művészetbarát nagykátainak szívesen ajánlom a figyelmébe)
A nagykátai Telek-kiállítás képeinek válogatására és a kiállítótér tér berendezésére Palkó Tibort kértük fel, aki a régebbi főművek, a magántulajdonból erre az alkalomra kölcsönzött, a szélesebb közönség számára csak ilyen kivételes eseményen látható festményekből, illetve a frissen készült, szinte itt bemutatkozó képekből állította össze az anyagot. Ebben a formában, ebben a tematikában csak nálunk, csak ebben a két hétben ismerhető meg Telek Béla művészete!
Az Ecset és katedra II. cím utal egy régebbi kiállításra, ismételten hangsúlyozza hangsúlyozza a művészi és a tanári attitűd egyenrangúságát a bemutatott életműben.
A kiállítás önállósága mellett is szerves része volt a Nagykátai magyar kultúra napjának. A kiállítás megnyitása a Városi Könyvtár Kupolatermében 2022. január 21-én egy, összművészeti programmal alkotott egymásból is fakadó, egymásra is reflektáló szerves egységet.
A gyűjteményes tárlatot megtekintőket előbb Mizsei A. Tamás kurátor köszöntötte, a művészt mint embert rokoni szeretettel bemutató gondolataival:
„Ahhoz, hogy Telek Béla főiskolai adjunktus, karikaturista-grafikus-festőművész-tanár életútját, szemléletmódját, emberi-pedagógusi-művészi attitűdjének kialakulását megértsük, rövid-100 évet átölelő időutazást kell tennünk.
Telek Béla 1936-ban népes iparoscsaládban született hatodik, legkisebb gyermekként.
Édesapja, Telek István bognár-kerékgyártó mester, ugyancsak sokgyermekes család egyetlen fiúsarja, három és fél éves orosz hadifogság után 1919-ben tért haza szülővárosába, Jászberénybe.
Ifjú házasként, gyorsan gyarapodó család felelős, munkaszerető fenntartójaként előbb a lajosmizsei, majd a kiskunlacháza-peregpusztai uradalomban gyártotta a kecses hintókat, csézákat, homokfutókat, díszes szánkókat, lőcsös parasztszekereket.
Az 1930-as évek elején telepedett le végleg a család a jászok fővárosában, s itt önálló iparosként, pontos, megbízható, munkájára rendkívül igényes mesteremberként hamarosan megbecsült, nagy tekintélynek örvendő tagja lett a város jelentős számú iparos rétegének, illetve a szentkúti egyházközségnek.
Gyermekeit következetesen taníttatta, kereskedőkként, autóműszerészként, tisztviselőként helyezkedtek el, a két legfiatalabb, Gyula és Béla a tanítóképzőben szerezhetett-már az ötvenes években-pedagógus oklevelet.
A keresztény értékrendet tisztelő és követő családban mindenkinek volt tennivalója, feladata; a lányok a háztartásban segédkeztek édesanyjuknak – a családi asztalt a segédekkel, inasokkal együtt 10-12-en ülték körül-, a fiúk hajtották a köszörűt, gondoskodtak a tűzrevalóról, taposták a fújtatót a szomszéd kovácsműhelyben vagy a templomi orgonánál, művelték a pelyhesparti konyhakertet.
A végtelen családi szeretetet, összetartást, segítőkészséget, az egymás, de különösen a szülők iránti tiszteletet és megbecsülést valamennyien, egész életükre szólóan megtanulták, gyermekeiknek továbbadták.
A Telek-portán kora reggeltől sivított a szalagfűrész, surrogott a gyalu, csattogott a faragószekerce, szállt a fűrészpor, röpködött a forgács, a környék levegőjében érezni
lehetett a lópaták szarujának füstjét-bűzét, a küllős szekérkerékre izzó-vörösen ráhúzott-rákalapált vasabroncs sistergését.
Fárasztó, embert próbáló, nehéz fizikai munkát látott maga körül a cseperedő Telek Béla, akinek születésekor legidősebb nővére már 15 éves nagylány volt, és természetesnek tartotta “a bébi” gondozásában, ellátásában való közreműködést.
A családfő említett hadifogságának egyetlen pozitív hozadékát, az orosz nyelvtudást 1944-ben, a Vörös Hadsereg bevonulásakor kamatoztatta; a bognár műhely alatti pincében a család és a rokonság fiatal nőtagjait sikerült elrejteni a “felszabadítók” elől!
Az államosítást Telek István sem kerülhette el, műhelyének csaknem teljes berendezésével együtt”tagosították”.1952-től a Jászsági Állami Gazdaságban dolgozott, elmúlt 70 éves amikor nyugdíjba ment. Maradék szerszámaival otthon is tevékenykedett, szerszámnyeleket csinált, és hobbiból, 80 éves korában elkészítette egy Eszterházy-homokfutó méretarányos makettjét, melyet a Jász Múzeum őriz.
Az átlagot messze meghaladó rajzkészségét, kézügyességét, művészi hajlamait is örökölték gyermekei; Telek Béla az, aki a genetikai adottságokat szorgalmával, kitartásával, látókörének folyamatos szélesítésével alkotó-művészetté nemesítette.
Pedagógusnak, alkotó tanárembernek tekinti magát.
“Nem a szimpla gyönyörködtetés a célom, hanem ezen át a szép és nemes emberi gondolatok és érzelmek felkeltése másokban. Nem tartozom semmilyen művészeti irányzathoz, a közérthetőség híve vagyok, de nyitott minden jószándékú új iránt.” – vallja önmagáról.
Én pedig azt vallom be, hogy nem tudok Telek Béláról a külső szemlélő objektivitásával beszélni, mert ő édesanyám legfiatalabb öccse a nagybátyám.
Kisgyermek koromban gyakran” rásóztak”, vigyázott rám, amikor Jászberényben, a nagyszüleimnél nyaraltam, vagy ő nyaralt nálunk, a szinte anyjaként tisztelt-szeretett nővérénél Dunaharasztin, Ráckevén.
Focizott velem a Kápolna-páston, tanított biciklizni, korcsolyázni a Zagyva vagy a Ráckevei -Duna jegén, építettünk együtt indiánsátrat, úsztunk-fürödtünk stikában a külső zúgónál.
Rajzait, karikatúráit-melyek révén alkotóművészként ismerté vált, s melyekkel leveleit, élete fordulatait, a családi eseményeket illusztrálta-értékes relikviákként őrzöm.
A karikatúra nagyon összetett műfaj.
Lexikális meghatározása kor-rendszer-hatalomfüggő; egy 1953-as megállapítás szerint “a karikatúra fonák és negatív társadalmi vagy politikai jelenségek, vagy egyes személyek hibájának nevetségessé tételével a politikai agitáció fegyvere!”
Hát, Rákosi Mátyásról nem láttam karikatúrát! – pedig akkor már nyitott szemmel jártam.
Ami ennek a műfajnak a műveléséhez és a megértéséhez elengedhetetlenül szükséges, az a humor, a humorérzék!
“Akinek van humora, az mindent tud; akinek nincs, az mindenre képes!”-írta Karinthy Frigyes. Autentikusabb ki lehet nála?
A humorérzék az élet ajándéka, megtanulni nem lehet csak rá lehet érezni.
Amikor ennek a rendezvénynek az előkészületei megkezdődtek, arra kértem Telek Bélát, hogy régebbi, önálló karikatúra-kiállításainak anyagából is keressen elő néhány tablót.
“Csak nem képzeled, hogy 10 évvel ezelőtti rajzokat mutatok be! Már rég nem aktuálisak!”-mondta, és azonnal papírt, tollat fogott!
Életútja, pedagógusi-művészi pályafutása többé-kevésbé közismert, különböző kiadványokban, újságcikkekben olvasható, csakúgy, mint kiállításainak, elismeréseinek, kitüntetéseinek felsorolása.
Drága Béla bátyám!
Az itt jelen lévők, tanítványaid, tisztelőid és a magam nevében is gratulálok 85.születésnapod alkalmából!
Őrízzen meg a Jó Isten családodnak, mindnyájuknak még nagyon sokáig szeretetben, egészségben!
Művészetedről, alkotásaidról beszéljen egy nálam sokkal hozzáértőbb, szakavatottabb vendégünk, a jászberényi képzőművész: Bartos Kinga”
Mizsei A. Tamás – Nagykáta, 2022. 01.21-én, Telek Béla kiállításának megnyitóján, a Magyar kultúra „elő” napján – a Nagykátai Városi Könyvtár Kupolatermében
A kiállítást hivatalosan, az alkotót és az alkotásokat értőn, értelmezőn, a technikai sokszínűségre figyelmünket felhívva Bartos Kinga jászberényi képzőművész nyitotta meg. (festomuvesz.hu/bartoskinga , szikragaleria.hu/bartos ) Az elemzői őszinteség mellett a sok éves ismeretség, a fiatalabb pályatársa tiszteletteljes szeretete is meghatóan jelen volt beszédében:
„Szeretettel köszöntök minden kedves vendéget, érdeklődőt, és külön tisztelettel és szeretettel köszöntöm Telek Béla művésztanárt, Béla bácsit…..és itt engedjék meg hogy én is megemlítsem a Béla bácsihoz kapcsolódó személyes kötődésemet, amely ugyan nem rokoni szál, de nagyon régóta tart, hiszen a szüleim révén már kisgyermekkorom óta ismerem őt, így a kapcsolatunk is sokkal korábban volt személyes, mint szakmai. Éppen e személyes érintettség miatt, különösen öröm számomra, hogy rövid időn belül ismét én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy megnyithatom ezt a Béla bácsi munkáiból rendezett kiállítást. Talán vannak itt olyanok, akik emlékeznek, hogy tavaly december 1-jén, Jászberényben a Szikra Galériában egy kiállítás megnyitásával ünnepeltük, Béla bácsi 85-dik születésnapját. És
éppen az a kiállítás adta az ötletet, hogy ez a most nyíló tárlat itt Nagykátán megrendezésére kerüljön. Az említett decemberi kiállítást megelőzően, személyes látogatást tettem Béla
bácsinál, ő ekkor mesélt az életéről, a művészethez való viszonyáról, és a műtermében is végig kalauzolt a kiállításra kerülő festmények közt. A látogatásom végén pedig kaptam tőle egy levélkét, melyben egy önvallomást találtam az saját munkásságával kapcsolatban. Végtelen szeretettel és alázattal megfogalmazott sorok ezek, melyek igazán a megérintettek. Az előző kiállítás kapcsán is idéztem ezen gondolatokból, és mivel úgy érzem, hogy ennél
hitelesebb és szebb megfogalmazás nem nagyon van, így Önökkel is meg fogok osztani néhányat.
ECSET ÉS KATEDRA….. A most nyíló kiállítás címe is tükrözi azt a szoros összekapcsolódást, amely Béla bácsi egész életpályáját végig kísérte. A művészet és a tanári hivatás elválaszthatatlan egységként volt jelen életében, munkásságában. Önmagát is elsősorban tanárnak, tanítónak vallja, melyet önéletírásában ekképpen fogalmaz meg:
„Pedagógusnak, alkotó tanárembernek tekintem magam, aki a mindennapi oktató-nevelő munka mellett kellő alázattal közelít a művészet csodájához, az alkotás, az újra- és újat teremtés vágyával telítve.”
A tanyai tanítóságtól a főiskolai művésztanárságig minden lépcsőfokát végig járta ennek hivatásnak. Több, mint 5 évtizeden keresztül kalauzolta a diákokat, tanítójelölteket a művészetek világában, nyitotta fel szemüket a szépségre, ültette el lelkükben a szépség iránti fogékonyságot, és a művészet szeretetét. Nekem írt önvallomásában így jellemzi ezt az életszakaszt:
Vezérelvem volt mindig, amit tanítok, azt műveljem, nem akármilyen szinten. Ez ambicionált, megmérettettem magam, remélem, nem találtattam könnyűnek. Ennek ellenére nem tartom magam profi alkotónak. A szépre és jóra való érzékenyítés felkeltése, ezek láttatása, visszaadása a cél. Mindezt szeretettel, azon keresztül, az által. Elsősorban a tapasztalat és a tudás átadása inspirált. Munkáim is ezt tükrözik. Az alkotások technikája átadható, elsajátíttatható kisgyermekkortól a tanítójelöltekig. A visszajelzések szerint nem eredménytelen az a tevékenység, melyet e célért folytattam hosszú évtizedeken át.
E célért műveltem és művelem a művészeti tevékenységet a magam képessége szerint.
E téren volnának még adósságaim, tisztában vagyok hiányosságaimmal. De a realitás azt diktálja, hogy legyek elégedett eddigi eredményeimmel.
E sorokból is megérezhetjük Béla bácsi mélységes tiszteletét, szeretetét és alázatát mind a tanári hivatása mind a művészet iránt és úgy gondolom, ezen belső értékek emelik igazán magasra az embert és a művészt.
És amikor ezek a belső értékek olyan tehetséggel párosulnak, mellyel Béla bácsit áldotta meg az élet, annak következményét itt láthatjuk magunk körül. A művészettel való kapcsolata, saját elmondása szerint, igen korán kezdődött. Rajztehetsége már kisgyerekkorában megmutatkozott, ahol, és amilyen eszközökkel lehetett, ő rajzolt. Az iskolában tanárai is felfigyeltek képességeire, így a tanórákon tehetségének megfelelő feladatokat kapott. Ahogyan az előbb is hallottuk, szintén vele született adottság a humorérzék, mely összekapcsolódva a rajzolás képességével, megteremtette Béla bácsi karikatúráinak a világát. A korábban elhangzottakat annyival szeretném kiegészíteni, hogy ez azért is különleges jelenség térségünkben, mert ennek a műfajnak szinte alig van előzménye a Jászság képzőművészeti hagyományaiban. A mostani kiállításon több, kiváló példa képviseli ezt a műfajt Béla bácsi tollából. Ezeken a vidám hangulatú, friss, lendületes, határozott rajzokon, az ábrázolt szereplők eltúlzott, humorossá formált karakterjegyei mellett rajzait kiegészíti a mondanivalót szolgáló egyéb vidám elemekkel, és a témához kapcsolódó humoros véleményével. Az itt bemutatott rajzokon is több, jelenünk aktuális témájához kapcsolódóan ismerhetjük meg Béla bácsi személyes véleményét. Fontos megemlíteni azokat a karikatúrákat is, melyeken baráti, művészi kapcsolatainak érzelmi lenyomatait formázta meg. Ezeken a rajzokon az ábrázolt személyek mindig felismerhetőek, tulajdonképpen a szóban forgó személyek portréinak humorosan átírt formációi.
Béla bácsi vizuális tevékenységének másik, jól elkülöníthető területe a realisztikus-impresszionisztikus festői munkássága. A festészettel viszonylag későn kezdett foglalkozni. Így vall erről ő maga:
Meglehetősen későn kezdtem a művészi gyakorlatot, s a kiforrottság már nem reális cél. Az érthetőséget kerestem… „Az igazi művészet legnagyobb mestere a TERMÉSZET” ahogy Kisfaludy Stróbl Zsigmond mondta. A Teremtő megadta számomra a gyönyörködés képességét. A látott szépségből valamennyit talán sikerült újrateremteni!
Az itt kiállított alkotásokon keresztül mindannyian megbizonyosodhatunk arról, hogy nagyon sok szépséget teremtett újra Béla bácsi az őt ért benyomásokból – a művészet eszközeivel. Egy különleges válogatást láthatunk itt most e kiállítás alkalmával, hiszen időben elég nagy távlatot ölelnek fel a bemutatott képek. Jó pár darabja egészen friss, az elmúlt hónapokban, hetekben készült, a legkorábbi alkotások pedig az 1970-es évek elejére nyúlnak vissza. A rendezőknek célja is volt egy olyan kiállítás megszervezése, amely által Béla bácsi egész életművébe betekintést nyerhetünk. Az itt bemutatott anyag minden darabjában különleges világot teremt Béla bácsi, bármilyen témát is választ, bármilyen eszközzel is dolgozik. Életének azon pillanatait láthatjuk színekké és formákká transzformálva, melyek arra inspirálták őt, hogy maradandóvá tegye azokat.
Az itt kiállított festmények által megismerhetjük azt a technikai sokszínűséget, amely Béla bácsi művészi tevékenységét jellemzi. Az egyes anyagok, eszközök többféle alkalmazási módját is felfedezhetjük alkotásain, illetve a választott témák előadásmódjára, vizuális megfogalmazására is többféle megoldást ismerhetünk meg. Megtudtam, hogy az anyagok közül a pasztellt érzi legközelebb önmagához, de alkotásai arról tanúskodnak, hogy minden anyagot és technikát nagyszerűen ismer és alkalmaz. Legyen szó akvarellről, temperáról, olajpasztellről, de különös szépségűek a vegyes technikával vagy tussal készült munkái, illetve olajfestményei is. Itt egy kicsit visszatérnék ahhoz a gondolathoz, amelyet Béla bácsi megfogalmazott, miszerint vezérelve az volt, hogy amit tanít, azt ő maga is művelje, hiszen hitelesen átadni bármilyen tudást csak akkor tud az ember, ha megfelelő jártassága, ismerete, tapasztalata van az adott területen. Ő ezt maga szintre fejlesztette, és így alakult ki művészetében ez a sokrétű, anyaghasználat és az alkalmazott technikák szempontjából rendkívül gazdag életmű. Béla bácsit legtöbbször a látvány által létrejött vizuális benyomások inspirálják, késztetik alkotómunkára. Tematikáját pedig elsősorban a környezet határozza meg. Legyen az jászsági táj, vagy más megihlető környezet, vagy akár Erdély. Elmesélte nekem, hogy a legtöbb festmény előzménye egy gyors vázlat volt, majd a benne megmaradt, magával hozott benyomások, impressziók által formálta ezeket festménnyé. Nagyszerű példák erre a Zagyváról készült képei, a Mátrai impresszió című alkotás, vagy az Erdélyi bércek. Számos munkáján figyelhetünk meg eszközkezelésében és a téma oldott megjelenítésében impresszionisztikus vonásokat, amely stílusirányzat képviselői, Béla bácsi saját elmondása szerint, mindig is nagy hatással voltak rá. Az impresszionisták voltak azok, akik elsősorban az adott pillanatban megélt élményt rögzítették a felületen, ahogyan a fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat. Ez az előadásmód, csak hogy néhány munkát említsek, nagyszerűen érzékelhető a Cserháti dombok, a Zagyva holtág, vagy a Vashíd a Zagyván című képeken. A környezet, a látvány inspirálta munkái mellett azonban meg kell említeni egy másik irányt is, azokat az alkotásokat, melyekben térben teremt új világot Béla bácsi, a környezetből átemelt tárgyak, anyagok felhasználásával. Ezeket szimbolikus jelentéstartalommal ruházza fel, így fejezve ki érzéseit, benyomásait, gondolatait. Ezeket az úgynevezett tárgykollázsokat ezen a kiállításon az „Elhagyott fészek” című alkotása képviseli. Ha elmélyedünk Béla bácsi egy-egy alkotásában és picit a látvány szépsége mögé is betekintünk, megérezhetjük azt a meghitt szeretetet, alázatot amivel ő alkot, azokat a benyomásokat, érzéseket, melyeket alkotásain keresztül közvetít, akár laza lírai akár konstruktívabb előadásmóddal fogalmazza meg a benne keletkezett impressziókat. Itt ma, kedves közönség, ezen a kiállításon 33 olyan alkotást láthatunk, melyek a színeken, a formákon, a harmóniákon és kontrasztokon keresztül érintik meg nemcsak a szépérzékünket, de a lelkünket is.
Kívánom Önöknek, hogy ezt megérezzék!
Szeretettel gratulálok Béla bácsinak, nagyon jó egészséget kívánok és további, örömteli alkotómunkát! ”
Telek Béla – Ecset és katedra II. Gyűjteményes kiállítás a Nagykátán – 2022. 01. 21. – 2022. 02. 04.
Bartos Kinga képzőművész kiállítást megnyitó gondolatai 2022. 01. 21-én, a Magyar kultúra („elő”)napján, a Nagykátai Városi Könyvtár Kupolatermében hangoztak el.
A kiállítás megnyitásakor már két dallal – köztük vendégeinkre figyelmesen egy jászsági népdalcsokorral is közreműködött – a Szokolics Zsoltné vezette Városi Kórus, a művész és tárlat létrejöttében közreműködők köszöntése után a Himnusz eléneklésével az ünnepi műsorunk folytatását is jelezte. Hagyományainkhoz híven Dorner Gábor polgármester úr mondta el kutúra napi gondolatai. (Ezúton is köszönjük, hogy a város pedagógusai, a kultúra bármely ágában tevékenykedő közösségek tagjai, alkotói mellett a közművelődési dolgozók tevékenységét is elismerőleg méltatta. Köszönjük Agócs Pál alpolgármester úrnak, Tóth István tanácsnok úrnak, hogy fontosnak érezték, hogy személyesen is jelen legyenek ezen az eseményen!)
A Tápiómente Táncegyüttes (művészeti vezető: Vámos László) gyerekcsapatát ezúttal Kármán-Mélykúti Kata készítette fel és kísérte el erre a napra. Őket ismét a Városi Kórus követte – kiemelkedően magas színvonalon! Kocsi Ágnes versmondónk személye is összekötő kapocs volt most Nagykáta és Jászberény között: a nagykátai Váci Mihály Katolikus Általános Iskola volt, a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Középiskola jelenlegi tanulója.
A Nagykátai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola – igazgatója Szabó Ferenc – csodálatos zenei, a Magyar kultúra napjához méltán illő minőségű zenei élménnyel ajándékozott meg minket:
Giovanni Battista Martini: Aria
Előadták: Bodnár Kinga klarinét, (felkészítő tanára: Kocsis Zoltán) és Rácz Zoltánné zongora.
Melchior Franck: Intráda
Előadták: Ötvös Milán, Szabó Ferenc trombita, Rácz Zoltánné zongora.
Liszt: 2. Magyar Rapszódia
Előadta: Váradi István (művész-tanár) zongora
Minden fellépőnk, művészeti közösségünk kiemelkedően szerepelt, de a Váradi István zongorajátékát – a magyar komolyzenei művek egyik legnépszerűbb, a világon bárhol felhangozva a magyarság egészét szimbolizáló, magas technika tudást igénylő rapszódiát – a közönség vastapssal hálálta meg!
A nagykátai Magyar kultúra napján miatt sok jászberényi és távolabbi „Telek Béla- tisztelő” volt jelen. Köztük képzőművészek, nyugalmazott-, és jelenlegi egyetemi-, főiskolai tanárok, Jászberény közművelődésének szereplői, kulturális munkásai. Tőlük, Telek Béla családjának tagjaitól elismerő gratulációk sorát kaptuk a helyszínen és az eseményt követő napokban. Kiállítás megnyitóként és kulturális ünnepként magas színvonalúnak értékelték ezt a programot és dicsérték a nagykátai fellépők mindegyikét! (Külön kiemelték, hogy városunk vezetői jelen voltak, sőt, az esemény után is sokáig maradtak a kötetlen hangulatú beszélgetéseken, „tárlatvezetésen”!)
Jóhírünket keltik mostanság Jászberényben!
A kulturális „vendégeskedés” folytatódik!
A kiállítás a Városi Könyvtár nyitvatartási idejében
( https://www.facebook.com/nagykatakonyvtar/about/?ref=page_internal )
2022. 04-én 11 óráig megtekinthető!
Köszönet
Telek Bélának és Éva néninek
Mizsei A. Tamásnak
Bartos Kingának
Palkó Tibornak
a Nagykátai Városi Kórusnak
a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek
a Tápiómente Táncegyüttesnek
Kocsi Ágnesnek
a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ munkatársainak
Tarnavölgyi László – népművelő-igazgató
A nagykátai Magyar kultúra napját beharangozó írások, bejegyzések közösségi felületeinken:
Magyar kultúra napja Nagykátán, egy kis képzőművészeti “csemegével” “is”. Mert még a “nap” sem 1 nap, hanem legalább egy “félhét”, két helyszínen nagyjából nyolc programmal, programelemmel, legalább hat műfajban, minden generációnak. Itt, most a képzőművészetet kedvelőknek ajánljuk éppen Telek Béla festőművész gyűjteményes kiállítását, amely több szálon is összefűzi a Tápió-vidék és Jászság járási székhelyeit.
TELEK BÉLA tanár úr, a valahai Jászberényi Tanítóképző Főiskola tanára, városa díszpolgára, hat évtizednyi pedagógusi pályája alatt sok-sok nagykátai tanítónak is kedves mestere volt. Nagykátai alkotókat is maguk között tudó művészeti közösségek meghatározó tagja, “korelnöke”. Jászeberényiként, a Jászság szerelmeseként, lassan hét évtizede képek sokaságával mutatja be szűkebb pátriája szépségét, egyediségét. Témái változatossága, technikái sokszínűsége, izgalmassága, játékossága, vidámsága vagy éppen elmélyültsége mögött mindig az empátia, szeretet, a tisztelet az “alapozó anyag”.
A kiállítás a Nagykátai Városi Könyvár Kupolatermében, 16.30-kor, azt követő Magyar kultúra napi gálaműsor keretében kerül megnyitásra.
A kiállítás kurátora Mizsei A. Tamás, főtanácsos, nyugalmazott tanár, a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola volt igazgatója, Nagykáta volt művelődési-oktatási- sportosztályának vezetője, a művész-tanár unokaöccse.
A kiállítási anyag rendezője a nagykátai, Munkácsy-díjas festőművész Palkó Tibor, a kiállító művésztanár volt kollégája, a Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campus Anyanyelvi és Művészeti Nevelési Tanszék vezetője.
Kiállításunkat inspirálta, motiválta, segítette a jászberényi SZIKRA GALÉRIA, Szikra István úr. A kiállítás a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ, a jászberényi Szikra Galéria együttműködésével valósul meg. Célja: Jászberény és Nagykáta kulturális közösségeinek, értékeinek összekapcsolása.
Telek Béla (Jászberény, 1936. december 30.) festő, grafikus, karikaturista, tanár. 1955-ben tanítói képesítést szerzett Jászberényben, majd 1966-ban végzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán. Tanított Jánoshidán és a jászberényi tanyavilágban. Tanított alsó és felső tagozaton, középiskolában, majd 1976-tól nyugdíjba vonulásáig a Jászberényi Tanítóképző Főiskola (ma SZIE-ABPK) Művészeti Nevelési Tanszékén oktatott. Tanítómesterei Vuics István, Fejér Mária, Fischer Ernő, Winkler László és Sáros András voltak. Alapító tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének és a jászberényi ALKOTÁRS Művészeti Egyesületnek.2008-ban megkapta a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Művészeti Díját. Jászberény Pro Urbe díjas polgára és díszpolgára.Főleg tájképeket és csendéleteket festett. Kedvenc témái a jászsági tanyák, az alföldi táj. Foglalkozott alkalmazott grafikával, készített illusztrációkat, karikatúrái rendszeresen megjelentek helyi és megyei lapokban. Képei megtalálhatók közintézményekben (Lehel Vezér Gimnázium, SZIE-ABPK), magánszemélyeknél itthon és külföldön (Kanada, Párizs, Erdély). A jászberényi Szikra Galéria honlapjáról
Nagykáta – Jászberény. Alig 17 km. Sok nagykátai jár át a különböző kulturális programokra, múzeumokba, a Csángó Fesztiválra vagy az állatkertbe „Berénybe” és a jászok közül is többen pihennek a Nagykátai Gyógyfürdőben, vesznek részt a TápióFeszten, vagy éppen a művelődési központ szórakoztató programjain. Lehetne még sokrétűbb is ez a kapcsolat, vagy a meglévőket is népszerűsíthetnénk jobban – egymást segítve. A 85 éves korában is aktív, művészi-, alkotó energiával teli Telek Béla a tanyasi iskoláktól a Jászberényi Tanítóképző Főiskoláig, annak utódjáig, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusáig generációkat tanított meg a képzőművészet szeretetére. Tanítványai között számtalan nagykátai volt, akik közül többen ma is Nagykáta vagy más települések iskoláinak tanítói, tanárai. A főiskolán kollégája, tanszékvezetője volt a nagykátai festőművész, Palkó Tibor, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusa Anyanyelvi és Művészeti Nevelési Tanszék tanszékvezetője, aki örömmel vállalta el (köszönjük önzetlen munkáját!), hogy Telek Béla képeiből berendezze a Nagykátai Városi Könyvtár Kupolatermét. Telek Béla évek, évtizedek óta meghatározó alakja olyan jászsági, vagy azon túli alkotóközösségeknek, műhelyeknek, amelyeknek Tápió-vidéki, nagykátai művészek is tagjai, például Palkó Tibor vagy Fejős László. Utóbbiak – Telek Bélához hasonlóan képeikkel rendszeresen jelen vannak a jászberényi Szikra Galériában. Szikra Istvánnak és feleségének Rákóczi úti gazdag magángyűjteménye egy igényes étteremhez kapcsolódik, amelynek emeletén rendszeresen új és új tárlatokon állítanak ki az alkotók. A Szikra Galériában, amelyet gyakran látogatnak a nagykátaiak is, a képzőművészet mellett jelen vannak a társművészeti programok is. 2022. januárjában Mizsei A. Tamás, kiállításunk nagykátai kurátora segítségével Szikra István és Tarnavölgyi László – a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója – a Szikra Galériában találkozott. A mindhármunkat inspiráló bemutatkozás, beszélgetés után elhatároztuk, hogy a képtár és intézményünk, honlapjaink, közösségi felületeink segítségével figyelemmel kísérjük, segítjük, bemutatjuk, ajánljuk egymás kulturális-képzőművészeti programjait.Hálás szívvel köszönjük Bartos Kingának, az említett alkotó közösségekhez is tartozó képzőművésznek, Telek Béla nagykátai kiállításhoz nyújtott segítségét, a kiállítás megnyitását!2022.01.21. Nagykáta Tarnavölgyi László – a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatójahttp://szikragaleria.hu/
Telek Béla képeit a Nagykátai Városi Könyvtár Kupolatermében Palkó Tibor nagykátai, Munkácsy-díjas festőművész segítségével helyeztük el a kiállítótérben. Tibor sok szempontot figyelembe véve alakította ki a teret, álmodta meg a képek sorrendjét, bemutatva a főműveket, a témák és a technikák sokszínűségét – “látogatóbarát” módon. Az országosan és nemzetközileg is elismert nagykátai művész (a Munkácsy-díj a festőművészek legrangosabb szakmai elismerése, “Kossuth-díja, de birtokosa a Pest Megye Művészetéért díjnak is)Azonos alkotóközösségek tagjaként, a kiállító művésztanár volt kollégájaként, (Palkó Tibor az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campus Anyanyelvi és Művészeti Nevelési Tanszék vezetője, ahol Telek Béla kollégája, elődje volt) is örömmel vállalta el felkérésünket. Köszönjük! (Képek részben Palkó Tibor közösségi oldaláról)https://artportal.hu/lexikon-muvesz/palko-tibor-931/
Telek Béla kiállításának ötletével Mizsei A. Tamás, főtanácsos, nyugalmazott tanár, a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola egykori igazgatója, a Nagykátai Polgármesteri Hivatal volt művelődési-oktatási- sportosztályának vezetője, a művész-tanár unokaöccse (a képen balra). Most kurátorként segíti ennek az eseménynek a szervezését! Köszönöm!